Az előkelő első helyezést érte el iskolánk 6. osztályos gyermek elsősegélynyújtó csapata a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű országos versenyénnek megyei fordulóján. A csapat tagjai (a képen balról jobbra): Miksó Dóra, Tar Fanni, Mester Emma, Kretz Boldizsár, Makány Zalán. Felkészítő tanáruk: Csalló Attila.

Szeptemberben megyünk az országos döntőre Miskolcra!

Gratulálunk, nagyon szép munka volt!

KIÁLLÍTÁS

Május 4-én a P᾽ART MOZIBAN megnyílt a Templomdombi Általános Iskola Vizuális Műhelyének TEST-KÉP című tárlata. A mozi folyosóján a Klubhelyiségben, Kisteremben és a büfé részben is láthatók azok a munkák, melyeket a 24 tanuló egyénileg készített. Összességében 57 rajz, festmény látható itt. Kiállításra került 4 nagyobb méretű munka is, melyeket csoportmunkában készítettek a gyerekek, kidobott moziplakátok felhasználásával. Deli Gabriella a Műhely vezetője köszönetét fejezi ki Tenkesné Halász Enikőnek a megnyitóért, Gyürk Dorottyának-, Szentendre Város Önkormányzata által nyújtott támogatásért, Klötz Ildikónak és Paraszkay Györgynek a „jutalom film”-ért és az elismerő gesztusért, valamint a Szülőknek és a Kollégáknak a segítségért.

Iskolánk tanulói alkotják a szentendrei utánpótlás korfball csapatok gerincét, Feri bácsi edzői irányítása mellett. A 2017/18-as utánpótlás bajnoki szezon sok-sok mérkőzést és remek eredményeket hozott. A tavalyi országos második helyezés után a hetedikesek felkerültek az U15-ös bajnokságba, ahol zöld és fehér színű csapattal versenyeztek nemcsak magyar, hanem szlovák csapatok ellen is. Mellettük az U13-as korcsoportban is szerepelt csapat az SZKHSE egyesület képviseletében. Az idei bajnoki szezont az U15-ös zöld csapat a hetedik, a fehér csapat kicsivel lemaradva a negyedik helyen végzett. Csapattagok a hetedik osztályból: Bucur Alíz, Szebik Dóra, Baranyai Réka, Pirint Gergő, Okrutay Gergely, Somogyi Boldizsár, Bánfalvi Kirill, Kovács Máté, Sárközi Attila.

Az U13-as SZKHSE csapat ebben az évben országos bajnok lett! Külön kiemelendő, hogy bajnokság során az összes lejátszott mérkőzésüket megnyerték, 251 dobott és 59 kapott korffal.

A Magyar Vöröskereszt tevékenységei között kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő megtanítása és a humanitárius szemléletmód terjesztése. Ennek megvalósítása érdekében ebben az évben negyvenhetedik alkalommal hirdették meg felmenő rendszerű országos elsősegélynyújtó versenyt, ahol 5 fős iskolai vagy közösségi csapatok vehettek részt három kategóriában: gyermek (köznevelési intézményben 5-8. évfolyamon tanulói jogviszonnyal rendelkezők), ifjúsági és felnőtt. Ebben az évben az iskolai elsősegélynyújtó szakkörünk 6. osztályos tanulói képviselték iskolánkat a versenyen. Az első fordulón, a területi versenyen Mester Emma, Kretz Boldizsár, Tar Fanni, Miksó Dóra és Makány Zalán, mindhárom kategória legjobb pontszámával, első helyezést értek el. Így megszerezték a jogot arra, hogy képviseljék területünket a megyei versenyen. Gratulálunk nekik!

Csalló Attila
felkészítő tanár

Ettől a tanévtől kezdve lehetőség nyílt egy elsősegélynyújtó szakkör indítására. Heti egy alkalommal ismerkedtünk a különböző balesetek ellátásával. Az elméleti ismereteket mindig a gyakorlat követte. A gyerekek egymásnak imitálták a baleseti szituációkat, melyet társaik láttak el. Az egész csapat indult az "elsősegély.hu" által megszervezett internetes versenyen. Három fordulóban mérték össze tudásukat. Összetett feladatokat oldottak meg, miközben maguknak kellett utánajárni az ismereteknek. Év közben jártunk egy mentőállomáson is, ahol betekintést nyerhettünk ebbe az nehéz, de nagyon szép hivatásba. Az országos versenyen gyermekeink a középmezőnyben végeztek. 

Gratulálunk nekik!

Csalló Attila
szakkörvezető