December 12-én a 3. és a 7.  testvérosztály egy kis ünnepváró projektet valósított meg. A gyerekek különböző alakú és színű világító mécsesházakat alkottak. A nagyok segítették a kicsiket az apróbb ablakok kivágásában. A munka jó hangulatban ment. A kész házikókból a végén egy városkát építettünk és a mécseseket is meggyújtottuk. A különböző színű ablakok fénye kellemes ünnepi hangulatot varázsolt a terembe, melyet egy pár karácsonyi dallal fokoztunk.

Csalló Attila 

Iskolánk egyik negyedikes csapata hatodik helyen végzett a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulóján.

A csapat tagjai: Gerendás Emma, Günthner Jázmin, Léránt Benedek, Vitéz Léna

Felkészítő tanár: Schreiner Nikolett

Szívből gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk rátok!

Niki néni és a csapat tagjai a díjkiosztón

A hosszú munkahét után november 13-án minden osztály valamilyen tematikus programon vett részt. A hetedik osztály a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulattal töltötte a délelőtt egy részét. A Sziget – című produkció nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is izgalmas fordulatokat hozott. Az alaptörténet szerint a tenger közepén lévő sziget ott élő törzsei közé egy nap ismeretlen lény kerül. A gyerekekből álló csoportok feladata volt eldönteni mit is kezdjenek a lénnyel.                                                                                      

Elfogadás, segítségnyújtás, bátorság, összefogás, félelem, kommunikáció, együttműködés, nevelés, feláldozás, képviselet, szavazás, közös döntés, egyéni vélemény és csoportérdekek, megmentés, empátia….csak néhány fogalom azok közül, melyeket a hetedikesek a képzeletbeli történet és a szerepjáték segítségével eljátszottak, körül jártak és megtapasztaltak. Nagyon érdekes, hasznos, kifejezetten izgalmas, tanulságos és néhol nagyon felemelő volt az az élmény, amit ennek a drámajátéknak a segítségével átélhettek a hetedikesek, az osztályfőnökeik és a két programszervező. Nagyon köszönjük a Nyitott Körnek az élményt!

A hetedikesek számára ezzel még nem ért véget a nap. Testvérosztályi kapcsolatunkat erősítendő a tornateremben a harmadik osztályosokkal játszottunk és alkottunk közösen. A teljesen vegyes csoportok kialakítását követően bemelegítő játék során kusza spagettiként kinéző, kézfogós feladatból kellett kibogozniuk maguknak a kicsiknek és nagyoknak. Ezután sárkányok keltek életre a kisebbek és nagyobbak összekapaszkodásából, akik üldözőbe vették egymást, hogy megszerezzék a többi sárkány színes farkait. Szusszanásként mindkét osztály számára ismert játékkal folytattuk. Közmondásokat kellett a csapatoknak élőképek segítségével eljátszaniuk. Befejező feladatként a csapatok egy közös, kreatív utazásra indultak a képzelet szárnyán. Egyedi fantázialények, különleges idegenek születtek az együtt elkészített rajzokon és kiderült, hogy a kisebbek nagy lelkesedése és gazdag képzelő ereje remek módon társult a nagyobbakéhoz. Ügyesen és bátran csatlakoztak a kicsik a nagyokhoz, a nagyok bátorítóan és gondoskodón figyeltek rájuk és játszottak együtt a kicsikkel. Nagyon jó volt így együtt látni őket! Mindenképp tervezzük a testvérosztályi kapcsolat megtartását és a folytatást.

Baranyainé Kékesi Noémi

 

Az őszi szünet előtti utolsó héten a narancssárga és a fekete szín átvette az uralmat az iskolában. Tökfejek mosolyogtak vagy épp grimaszoltak a bejárattal szemben, több osztályba beköltöztek a pókok és a denevérek. Pénteken reggel kis boszorkányok és maskarás fiúk érkeztek az iskolába, hiszen a kisebbek is szívesen, beöltözve vettek részt a számukra tök nap jegyében tervezett utolsó napon.

A felsősök délután Halloween – bulin vettek részt, melyet a hetedik osztály szervezett. A jól előkészített délután változatos programokat kínált minden jelenlévőnek. A jelmezversenyben leglelkesebben és legnagyobb létszámmal az ötödik és hatodik osztály vett részt. Hatalmas sikerrel működött Just Dance terem, ahol a „vérfarkas” éppoly vidáman táncolt, mint a sok „boszorkány” vagy az „apáca fiú”. Első alkalommal játszhattak Honfoglaló játékot három fős csapatok, amit egy lelkes ötödikes trió több körben is megnyert. A kreatív és testfestős/csillám tetováló teremből csillogó testdíszek és csipesz denevérek térhettek haza. A büfét a hetedikesek által készített szendvicsek, innivalók és otthonról hozott sütik gazdagították. Ügyeltünk arra is, hogy lehetőleg egészséges ételek legyenek kaphatók, valamint ezek csomagolásai ne terheljék a környezetet. Itt lehetett megvenni vagy épp megnyerni a rémes sütemények versenyében részt vevő, de csak küllemükben rémes, egyébként fincsi édességeket. A hetedikesek jól szervezetten és nagyszerűen bonyolították le ezt a délutánt! Köszönet érte nekik!

Noémi néni & Attila bácsi

 
Október 12-én témanapot szerveztünk iskolánkban. Az alsós osztályok különböző
programokat szerveztek maguknak, az ötödik osztályosok a rendőrségen, a hatodikosok a
Csodák Palotájában töltötték a napot.
A nyolcadik osztályosok hamarosan dönteni fognak a tovább tanulásukat illetően, így
számukra és a hetedikesek számára kiemelt programokat szerveztünk erre a napra. Enikő néni
reggeli tájékoztatóján a felvételi rendszert, a fontos határidőket és teendőket ismertette a
gyerekekkel. Ezt követően a hetedikesek csoportokban olyan régi diákjaink beszámolóit,
bemutatóit láthatták és hallhatták a jelenlegi középiskolájukat illetően, amely során diák
szemmel mutatták be iskoláikat. Ezalatt a nyolcadikosok pszichológiai tesztet töltöttek ki,
melyben képet kaphattak erősségeikről és beszélgettek lehetséges pálya irányokról.
A cseréjüket követően mindkét osztály meghallgatta Dr. Szabó Dániel aneszteziológus és
intenzív terápiás orvos életpályáját, aki nemcsak orvosként, hanem gyógyszerkutatásban is
dolgozik évek óta. A gyerekek képet kaphattak nemcsak az orvosi pálya felépítéséről, hanem
az időben történő felkészülés, a kitartás, a tudatosság, a változások és újabb útkeresések,
sikeres választások jelentőségéről is. Szerencsére szívesen és jó kérdésekkel, bátran
érdeklődtek az elhangzott témákkal kapcsolatban.
Utolsó programként mindkét osztály tanulói találkozhattak azokkal a szülőkkel, akik szívesen
és örömmel vállalták, hogy bemutatják a munkájukat, szakterületüket. Bepillanthattak a pék, a jogász, a kereskedő, a közgazdász, a vadász – állatorvos
és az újságó szakma rejtelmeibe, fontosabb területeibe.
Mindenképp tartalmas, érdekes és hasznos nap volt.