Bár korábban háromévente már háromszor megrendezhettük iskolánkban a tolerancia napot, a
járványhelyzet miatt öt év után idén tudtuk ismét megszervezni ezt az egész iskolát érintő,
számunkra kiemelten fontos projektnapot.
Ezen a napon a látás-, hallás- és mozgássérültség témáival foglalkoztunk, különleges
vendégeink segítségével olyan ismereteket, tapasztalatokat, élményeket szerezhettek a
gyerekek, melyek segítségével a társas kapcsolatok, az elfogadás, az egymásra való
odafigyelés, úgy kerülhetett közelebb a gyerekekhez, amely remélhetőleg maradandó és
később is előhívható élményeket és tapasztalatokat jelentett kisebbeknek és nagyobbaknak
egyaránt.
Niki néni LEGO játékok segítségével tartott érzékenytő foglalkozásokat több osztályban.
Vera nénivel két osztály kipróbálhatta, milyen bekötött szemmel gyurmából készíteni
különböző formákat, figurákat, ezt a programot Kriszti néni és Szonja néni segítségével a
másodikosok is megtapasztalták, ők emellett lábbal is festettek. Gabi néni az elsősöknek
tartott foglalkozásokat.
A felső tagozatból a hetedik és hatodik osztályosok testnevelési órákon ismerkedtek meg és
szereztek tapasztalatokat a csörgőlabda játékkal, mely a vakok és látássérültek egyik csapat
labdajátéka. A MEREK munkatársai egy osztályteremben és a kis udvaron építettek
akadálypályát kerekesszékes feladatokhoz és a kerekesszékkel való haladás és közlekedés
megismeréséért.
A MVGYOSZ részéről Schiff Mónika vakvezető kutyakiképző a kutyusok kiválasztásáról,
kiképzéséről mesélt, a vele érkező Mónika pedig (ő vaknak született) egy olyan kutyussal
érkezett, amit a bemutatót tartó Schiff Mónikáék képeztek ki. A kutyus azonnal a szívébe
lopta magát a gyerekeknek, de gazdija életszeretete, bátorsága és a kutyájához való
ragaszkodás mindenkit megindított.
Pankovics Ági néni így látta a tolerancia napon általa szervezett és őt érintő foglalkozásokat:
„Egyik helyszínre a Vakok iskolájából érkeztek vendégek, akik műalkotásokat hoztak
kiállításra. Ezeket speciális módon kellett "megtekinteniük" a gyerekeknek. Bekötötték a
szemüket, és a vak tárlatvezető körbe vezette őket, miközben a kezükkel, tapintással
 
"szemlélődtek". Érdekes megélésekben volt részük. A folyosón a Braille- írással ismerkedtek,
speciális írógépen írtak szavakat, mondatokat. 
Egy másik helyszínen vak keramikus agyagszobrokat készített a gyerekekkel. Érdekes
szituáció volt, ahogy egy látássérült magyarázta a látóknak, hogyan készítsenek el egy tárgyat.
Nagyon jó volt látni, ahogy a gyerekek tolerálták, segítették őt a szünetekben, ahogy a
kutyáját is segítettek ellátni. 
A bejáratnál mindenki megtekinthette, és meg is vásárolhatta a látás-, és halmozottan sérült
emberek kerámiáit és nemezből készült tárgyait. 
 
Iskolánk évek óta integrál hallássérült gyerekeket. Gyógypedagógusként fejlesztő
foglalkozásokat tartok nekik. Igyekszem segíteni a szaktanárok munkáját is, akiknek szintén
nehéz feladat napi szinten a tananyag átadása, a speciális módszerek alkalmazása. Főleg úgy,
hogy egyre több a tanulási nehézséggel küzdő gyermek az osztályokban. A gyerekek kis
korban szívesen befogadják a sérült gyerekeket, megfelelő bevezetéssel játékos
tájékoztatással. Idővel az osztály részévé válnak, és természetes lesz mindenki számára a
feléjük irányuló különleges bánásmód. A Tolerancia napon, ahol szervezőként is részt vettem,
szurdopedagógusként a hallássérültekről beszélgettem a gyerekekkel. Több osztály is érintett
a témában. Az iskolában jelenleg 5 hallássérült tanuló van. Meghívtam az egyik
implantátummal rendelkező gyermek édesanyját, aki mesélt a fiú történetéről, a műtétekről, a
problémákról, az örömökről, a nehézségeikről. A gyerekek szívesen kérdeztek tőle, nagyon
érdekelte őket, mi miért történik, mi az, ami nehézséget okoz, mi az, ami előny számára.
Sokan megdöbbentek a történet hallatán, sok mindent nem tudtak osztálytársukról. Azt
gondolom, nagyon hasznos volt nekik az édesanyától hallani ezeket az információkat.
Remélem, ez még közelebb hozza őket egymáshoz, és jobban megértik majd őt, és többi
társát.
Aki szeretne egy kis bepillantást nyerni abba a napba, íme a link hozzá:
 
Hálásan köszönjük azoknak a szervezeteknek és személyeknek a segítséget és támogatását,
akik hozzájárultak akár az előkészítés vagy a lebonyolítás terén a projektnap sikeréhez!
 
Pankovics Ágnes és Baranyainé Kékesi Noémi szervezők