2019.október 18-án pályaorientációs napon vehettek részt a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók. Enikő néni tájékoztatója után a hetedikesek pályaválasztási önismereti tesztet töltöttek ki és beszélgettek a képességeikről, érdeklődési körökről. Ezalatt a nyolcadikosok több csoportban jelenleg középiskolás volt diákjainkkal beszélgettek a Móricz és a Kőrösi gimnázium, illetve a Petzelt és Varga szakgimnáziumokról, a szakokról és a középiskolás tapasztalatokról. Ezután mindkét osztály együtt vett részt Huszár Dia és Tokodi Gábor előadásán. Ők magyar és történelem szakos bölcsészként a média és kommunikáció világában találtak hivatásra televíziós (szerkesztő, riporter, újságíró) és operatőr-fényképész-rendezőasszisztens irányokban. A két osztályról a templomdombon drónkamerás képeket is készített Gábor.


Rövid szünet után a szülők szakmái program jegyében több szülő beszélgetett  kisebb csoportokban a gyerekekkel a saját szakmájukról, szakmai életútjukat és hivatásukat bemutatva. Nagyon köszönjük a résztvevő szülők segítségét: Bicskos Edit (újságíró), dr. Lovász Andrea (irodalomtörténész), Zöld Csaba (színész), Markó Róbert (marketing), Sipaki Annamária és Somogyi Richárd (belsőépítészek), Száva Borbála (történész, idegenvezető) és Galler-Bolfert Mária (HR emberi erőforrás szakember)!
Nagyon tartalmas és mindenki számára hasznos, érdekes nap volt ez a péntek.

Baranyainé Kékesi Noémi